Galgóczi Erzsébet "Kinek a törvénye?" című kisregényéből játékfilmet forgat Szőnyi G. Sándor rendező. Andrist, a film főszereplőjét az idén diplomázó színinövendék, Balkay Géza kelti életre. Első filmszereped lesz? A "Ki látott engem?"-ben én voltam az egyik csendőr. De ettől ismeretlen maradtam a közönség előtt. Nem hiszem, hogy valaki is észrevett volna. Színpadon is játszol? A Nemzeti Színházban a "Faust" és a "Philoktétés" előadásán. Eddigi legkedvesebb szerepemet pedig a Fővárosi Művelődési Házban játszom. Én vagyok Peták, a mindenes, a "Nem élhetek muzsikaszó nélkül"-ben. Évfolyamtársaid közül ki a legismertebb? Még ismeretlen osztály vagyunk. Várunk a felfedezésre. Mindig színész akartál lenni? Gimnazistaként szörnyű gátlásos voltam és semmi pénzért nem álltam volna fel szavalni. Dolgoztam a VITUKI-nál, az Állami Biztosítónál, majd két évig jártam a jogra, és arról álmodoztam, hogy újságíró leszek. Hogyan jutottál el mégis a Színművészeti Főiskolára? A 47-es villamoson fedeztem fel a kispesti Ifjú Gárda Irodalmi Színpad felhívását. Éjjel a konyhában megtanultam néhány verset, és jelentkeztem. Az együttes vezetője, Répássy András biztatott, hogy próbálkozzam meg a főiskolával. A harmadik rostán kiestem, de egy év múlva sikerült a felvételim. Mit vársz az első főszereptől? Szeretném. ha nem változtatna meg. |