Nem tudom, kötelező olvasmány-e manapság Gogol A köpönyeg című kisregénye, de aktualitása korunk ezernyi szürke gondját látva húsba vágóbb, mint valaha. Az R.S.9. Stúdiószínház bemutatóján a műben megjelenő valamennyi figura "köpönyegében" a fiatal, tehetséges Soós Tamást láthatjuk, a rendező, aki belebújtatja: Balkay Géza.
Csizmadia Tibor rendezésében néhány éve Te magad játszottad Akakij Akakijevicset, most miért bízod másra?
A legtöbb színésszel ellentétben nekem nem jelent kihívást másodszor is eljátszani egy szerepet bármekkora sikerem volt is vele. Mindennek akkor, ott, abban az időben és közegben volt meg a súlya, hangulata. Én nem változom annyit a korral, hogy merőben új mondanivalóm lenne egy-egy figurával, de ez nem jelenti azt, hogy többé nem is érdekel.
Mi adta az ötletet, hogy elővedd, dramatizáld és megrendezd A köpönyeget?
Elsősorban, mert szabad kezet és lehetőséget kaptam ebben a kiváló műhelyben a munkára, és mert egy korábbi előadásban együtt játszottam Soós Tamással. Felfigyeltem a tehetségére, s úgy gondoltam, az ő egyénisége sokkal alkalmasabb, hogy elmondja A köpönyegről mindazt, amit én ma fontosnak tartok. Ezzel együtt nem gyártottam fennkölt ideológiát a mű háta mögé. Az aktualitása nem vitatható, de kinek-kinek mondja csak azt, ami nézőként neki magának eszébe jut, s ne azt, amit én esetleg ráhúznék. Nem akarok üzenni semmit, A köpönyeg megteszi ezt magától is, és főként Tamástól. Veszélyes játék a szöveg dramatizálása is. Közösen dolgozunk rajta mi ketten. Amit ma kihúzunk, az holnap visszakerül, mert mégiscsak segíti a színpadi alakítást, és fordítva: ami ma még szöveg, holnap már játékká, gesztussá érik inkább. Egy szó, mint száz: nem olyan misztikus, ördöngös dolog a rendezés, ha értjük egymást a színésszel és az íróval is. Szeretni való munka. Úgy érzem, "hazaérkeztem", otthon vagyok ebben a kis társulatban. Ez a legfontosabb, nem vágyom többre.

A 10 éve elhunyt Karinthy Ferenc, egy ország Cinije Szellemidézés címmel írta meg családja történetét, amelyet édesapja, Karinthy Frigyes születése után 125 évvel, április 12-én mutat be a család nevét viselő, idén 20 esztendős színház, fia, Karinthy Márton rendezésében. A darabot 1957-ben a Nemzeti Színház mutatta be Bessenyei Ferenc és Tőkés Anna, a 70-es évek elején pedig a Madách Kamara Gábor Miklós és Psota Irén főszereplésével. Donáti Sándort, Karinthy Frigyes alteregóját ezúttal Balkay Géza, feleségét Esztergályos Cecília alakítja. Ő és Balkay a próbafolyamat kellős közepén, egy szinte már kész előadásban - megváltozott szereposztásban - kezdték el a munkát.
Balkay Géza közel öt év után újra "nagyszínpadon". Szenzációszagú szalagcímnek is beillik... Nem felejtettél el "biciklizni"?
A kérdésedben benne van a válasz. Biciklizni sem lehet elfelejteni, és most már érzem, játszani sem. Amikor először léptem színpadra négy év kihagyás után az R.S.9. Stúdiószínház apró színpadán, húszéves színészi múltammal együtt is úgy izgultam, mint egy nyeretlen kétéves, de ennek most nyoma sincs. Pedig volna miért. Nagy elődök után játszani mindig nagy felelősség, ez viszont most fantasztikus hajtóerő. Cilivel együtt belecsöppentünk egy kis híján kész előadásba, s most a kollégák a mi egyéniségünkhöz simulnak, mi pedig az övékhez. Valamennyien alkalmazkodunk a helyzethez. Nagyon különös érzés, de nagyon jó is. Valahogy úgy érzem magam, mintha egy működő, nagy családba csöppentem volna új férjként... A Katona József Színház-beli Platonov óta Budapesten nem játszottam ilyen nagy szerepet. Olyan ez nekem, mint egy különleges születésnapi ajándék: nemsokára ötvenéves leszek, éppen annyi, mint Karinthy Frigyes volt a halálakor és Donáti Sándor a darab szerint. Különben is hiszem, hogy nincsenek véletlenek. Karinthy Frigyes első perctől kezdve kísér a színészi pályán. Az Előszó című versével felvételiztem annak idején a főiskolára, és a Cirkusz című műve volt a beszédvizsgám. Nem hinném, hogy van olyan leírt sora, amelyet ne olvastam volna. Karinthy Márton bizalma nagyon jólesik, hiszen soha nem dolgoztunk még együtt, ráadásul tisztában volt azzal, hogy mióta nem játszottam, mégis mellettem döntött. Most történik velem egy újabb csoda: ismét csapat van körülöttem, és ami mindig a legfontosabb volt számomra: valamennyien a szemembe néznek. A színpadon nem lehet sumákolni, félrenézni, szemlesütve átélést hazudni. A Szellemidézés ereje ott vibrál közöttünk. Tudom, hogy fantasztikus előadás lesz.