Balkay Géza jólesően elfoglalt. A rádió stúdiója előtt találkozunk. Éppen most lépett el a mikrofontól: Szentkuthy Miklós Dürer című darabjának többnapos felvételét fejezte be. Csak lélegzetvételnyi ideje van. Délelőtt, meghívott vendégként, a Játékszínben a Mandragórát próbálja. Esténként, anyaszínházában, Csehov, Gogol alakjába bújik. S holnap már egy másik rádiójáték hangba öntésén dolgozik. Fáradtnak látszik, nehezen gördül a szó.

A külvilág sikeres embernek könyveli el. Ön is így érzi?
Ha kívülről nézném a helyzetemet a szakmában, a világban, elégedett lehetnék. De szeretek dolgozni, s a munkában egyfolytában hajt az elégedetlenség. Egy-egy szerep számomra mindig nagy belső kaland, amit egyedül kell végigjárnom. A legreménytelenebb helyzetben is van egy hasznos impulzus, ami továbblendíti az embert. Nem szoktam feladni. Épp ezért a munka szóval nem tudok mit kezdeni, az nem más számomra, mint játék. Játék, ami jó perceket szerez, s ilyenkor nem a siker foglalkoztat.
Úgy tudom, szerepformálásának kialakulásában meghatározó volt Latinovits Zoltán hatása...
A színészi indíttatást is az ő tanulmányozásából merítettem. Még főiskolásként, Katona János színészbarátommal együtt személyesen is megkerestük. Tíz hónapig jártunk fel hozzá tanulni. Nehéz konkrétumokat mondani, hogy miképpen oktatta hivatásunk alapelemeit. Sajátos versértelmező módszerével kihozta belőlünk, hogy a versekben valóban a költőt és az ő fényében saját mélységeinket mutassuk meg. Mérnöki pontosságával rávezetett arra, hogy minden versnek és szerepnek elsősorban a konstrukcióját kell megközelíteni, mert mindegyik olyan építmény, amelynek egyéni váza van. Azt az eredetit és utánozhatatlant kell megkeresni. Ez máig is szereptanulásom kovásza.
Az irigyelt szerepgazdagság mellett maradtak-e álmai?
Szerepálmaim nem is voltak, s nincsenek. Persze, ha egy kolléga nem tetszik bizonyos szerepben, mindjárt beugrik, hogy a fene vigye el, én jobban el tudnám játszani. De ez csak türelmetlenség a másik fiaskója miatt. Úgy érzem, a szerepek rám találnak. Közöttük egészen egyedi eset volt, amikor tíz éve, fiatalon, Lucifer bőrébe kellett belebújnom. Bár könnyen tanulok, Madách Tragédiájának veretes szövegét mégis úgy kellett mai hangulatúvá tennem, mintha ott a színpadon születne. Nem az isteni renden kívül álló romantikusan gonosz Lucifert akartam megformálni, hanem az embert, akinek az események elszenvedőjeként lázadó, "ördögi" arca is van. Ez igazi kihívás volt. S ha minden évre esik egy-egy hasonló kihívás, ami valami újat hoz ki belőlem, ennyi elég is.

Ahogy én látom: világos szemű, középmagas, jó alakú, szabálytalan arcú. Mintha az orra kicsit tömpébb lenne, az ajka meg vékonyabb a szabályosnál. Persze, nem ez a lényeg. Ezzel a külsővel karakterfigurákat éppúgy el lehet játszani, mint hősöket, ez az alkat fő- és epizódszerepekre egyaránt alkalmas. Balkay Gézáról beszélve arcának szabálytalanságánál sokkal lényegesebb egyéniségének szabálytalansága, személyiségének szertelensége és szigorúsága ugyanakkor.

Néha szétesőnek tűnik, máskor határozottnak, precíznek, összefogottnak. A hetvenes évek végén láttam először egy film főszerepében, végzős főiskolás volt azt hiszem, vagy éppencsak pályakezdő színész. A film címére már nem emlékszem, csak arra, hogy Szőnyi G. Sándor rendezte Galgóczi Erzsébet egyik művéből, és Balkay falusi rendőrt játszott benne. Egy csapásra győzni látszott - akkoriban Darvas Iván, Sinkovits, Kállai már kiléptek a fiatal hős szerepköréből -, azt hittem, íme itt az új hős, megtaláltuk Balkayban. Nem így lett; miként az egyénisége, úgy pályafutása is sokkal szabálytalanabbul alakult, filmen és tévében csakúgy, mint a színpadon. Teli volt hajtűkanyarokkal ez a karrier, hol úgy látszott, megkapaszkodik a csúcs körül, hol meg úgy tűnt, kicsit kallódik, kicsit mellőzött, kicsit elfeledett.

Kaposvár még a pálya derekán is jó hely, hát még egy kezdőnek milyen jelentős! Márpedig Balkay ott kezdett. Aztán a Nemzeti, majd a Katona József Színház következett. Főleg az utóbbiban sok emlékezetes alakítás. Harold Pintertől Moliére-en, Shakespeare-en át a csúcsot jelentő Platonov címszerepéig. És éppen akkor, amikor egy nagy Csehov-drámában elsőrangút nyújt főszereplőként, amikor várható - Cserhalmi György eltávozott a Katonából -, hogy a jövőben még több hasonló méretű feladatot bíznak rá, Balkay szabálytalan lépésre szánja el magát. A siker csúcsán érzi úgy, hogy nincs megfelelő helyen, hogy nem használják fel elég jól alkotó energiáit, hogy más utakat kell kipróbálnia. S otthagyja a Katona József Színházat.

Ezentúl szabadúszóként folytatja. Lucifer, Troilus, Oronte, Brutus alakítója mostantól maga dönti el, mit kíván eljátszani a felkínált szerepek közül, kinek a rendezésében és milyen partnerekkel óhajt a színpadon létezni. Göröngyös lesz számára a pálya következő szakasza, de - remélem - sikeres. Mert kiemelkedő tehetsége okán megérdemli.