Új rendőr érkezik a faluba. Az iskola elvégzése után ez az első munkahelye a fiatal, halk szavú fiúnak. Az ő világmegváltó magatartása és igazságérzete is falakba ütközik, mint annyi kortársáé. Gyorsan bebizonyosodik, hogy az egyenruha és a törvény, amit ő képvisel, nem minden esetben elégséges az igazság győzelméhez. Kicsit romantikus, de makacs hittel küzdi végig a harcát, amely Galgóczi novellájában ugyan kevésbé megnyugtatóan végződik, mint a műből készült filmben. Mindenesetre a fiatal rendőr alakjában egy szimpatikus igazságkeresőt ismerünk meg.

Milyen rendőr élményei vannak?
Többnyire rendőr viccek.- feleli a főszereplő Balkay Géza.
Nem volt kínos ezek után a szerep a Kinek a törvényében?
Az első napok ugratásait leszámítva nem. Azt hiszem, nem is fontos, hogy a hős rendőr. Az az, talán írói fogásnak nevezném. Rendőr a foglalkozása a szereplőnek, hogy élesebb legyen a konfliktus, hiszen téesz-elnökkel kerül szembe, és annak "maszek" törvényeivel. Számomra az ember, ez az ember volt a fontos.
A közönség vajon hogyan fogadja majd, ha okos, szimpatikus rendőrrel találja szemben magát, nem pedig a viccek hősével?
Azt hiszem, a nézőben ennek a szereplőnek, mint embernek a hitelessége kell, hogy megteremjen. Legalábbis ez volt a célom. A csapatunk célja. Túl azon, hogy nem árt az előítéleteinket minden tekintetben rombolni. Ez is egy ilyen rossz beidegződés, hogy a rendőr az feltétlenül stupid figura. Mondom, az ember a fontos, és végülis ez a mű sokkal többről szól, mint egy rendőr és egy téesz-elnök harcáról.
Említette a "csapatunk"-at. Milyen csapatmunkába került ezzel a filmezéssel?
Első nagyobb filmes munkám ez. Negyedéves főiskolásként voltak elképzeléseim a műfajról, de a gyakorlatban még jobban összejött a munka, mint gondoltam. Most már biztosan tudom, hogy szeretek filmezni.
Mondja ezt Kaposvárott, ahová erre az évadra szerződött?
No igen, innen messze van kicsit a filmgyár meg a televízió, de azért talán nem felejtenek el. Amit most csinálok, azt is szeretem. Ezt és itt. Ahogyan az első filmezés, úgy a kaposvári színház is tanulóidő a számomra. Jó lehetőségek, izgalmas szerepek - mondja már pilótaruhában néhány perccel a Szecsuáni jólélek előadásának kezdete előtt.

N.Á.

Szeretném, ha beszélnénk eddigi pályájáról, jelenlegi szerepeiről, Várkonyi Gábor sorozatáról, magánéletéről... Kezdjük egy nagyon egyszerű kérdéssel: milyennek látja általában a tévésorozatokat, szereti őket?
Azt hiszem, még soha nem néztem végig egy sorozatot sem a tévében. Amikor még lett volna rá időm, akkor nem volt otthon televíziónk, ma pedig a foglalkozásom az akadály.
   Sokan azt mondják, a tévé az olvasástól, a kulturálódástól vagy a baráti beszélgetésektől veszi el az időt. Szerintem nem. Akinek minderre igénye van, az kielégíti ezeket az igényeit.
Szeretném, ha - mielőtt a Nyolc évszakról szót ejtenénk - önmagáról beszélne.
1952-ben születtem, szeptember 5-én. Úgy gondolom, megfelelő, jó körülmények között voltam gyerek, de hogy mit jelent számomra a családom, azt nem tudtam igazán. Voltaképpen most szeretném megtalálni a hozzájuk vezető utat, bár néha úgy érzem, kissé késő.
Hogyan lett színész?
Gimnáziumba jártam, a Veres Pálnéba, orvosnak készültem, csakúgy, mint mindenki a baráti körömben. Nem volt velem sok baj, de deviáns gyereknek és kamasznak tartottak, mint ahogy néha úgy hiszem, felnőttként is annak tartanak. Nyelveket tanultam, oroszul, németül, angolul elfogadható szinten tudok. Aztán egy nap a kezembe került Molnár Gál Péter Olvasópróba című könyve. Tizenhat éves voltam. A kis szobában a tükör előtt szövegrészeket olvastam fel különféle könyvekből, és figyeltem magam. Furcsa lehettem.
Aztán jelentkezett a főiskolára. Érettségi idején.
Egyáltalán nem. Az Orvostudományi Egyetemre jelentkeztem, azt hittem, sikerülni fog. Az írásbeli után a szóbelin óriási meglepetés ért. Kedvenc íróimról kérdeztek, én pedig az iránt érdeklődtem, hányas lett az írásbelim. Amikor megtudtam, hogy kettes, megnyugodtam. Nem bénított már a hatalmas tét. A felvételi bizottság meglepődött, hogy Rejtő Jenő az egyik kedvencem, hát még mikor felhívtam a figyelmüket arra, hogy Rejtő elég jó társaságban halt meg ahhoz, hogy érdeme szerint megbecsüljük. Nos, tekintélyes orvosrokonok révén megtudhattam, hogy felháborítónak minősítették a viselkedésemet ezen a felvételin.
   Utána dolgozni mentem, s az az év rendkívül kellemes emlék marad számomra. Nem jó kifejezés az, hogy kellemes. Egyszerűen jó volt. Dolgoztam értelmesen, hasznos munkát végeztem, szerettem csinálni.
   A következő évben felvettek a jogra, ahova két évig jártam. Ma már elmondhatom, hogy a másodikat "illegálisan". Nem tettem le ugyanis egy vizsgát, sem időben, sem később, és így nem íratkozhattam volna be a másodikba. De hát nem ellenőriztek, majdnem azt mondtam, szerencsére, pedig mostanra már mindegy! Tény az, hogy otthon nem akartam senkit elszomorítani, elkzdtem tehát járni a másodévet. Aztán persze kiderült a disznóság, de addigra már nem volt probléma. Felvettek a Színművészetire...
Szeretném, ha beszélne ennek az előzményeiről is, hiszen nyilván voltak!
Természetesen. Még "dolgozó" koromban, tehát az egyetem előtti időben fedeztem fel egy hirdetést. "Versmondókat" kerestek egy peremkerületi színjátszócsoporthoz. Jelentkeztem. Életemben addig nem mondtam verset, arra az alkalomra a testvérem korrepetált. Hát így kezdődött, és a jogi egyetem első évét járva, én már a Színművészeti felvételijére készültem. Azt a bizonyos stiklit is azért mertem elkövetni, mert biztos voltam abban, hogy felvesznek. Akkor nagy csalódás ért, de végül is mindössze egy évet tévedtem.
Tehát a főiskola következett. A főiskolás vizsgaelőadásán hatalmas sikerrel játszotta Marke királyt a Trisztánban; azóta az egyik legérdekesebb, legizgalmasabb és legellentmondásosabb fiatal színésznek tartják.
A főiskoláról nincs sok beszélnivaló, az tulajdonképpen mindenkinek egyforma.
Aztán Kaposvár, majd a Nemzeti Színház.
Kaposváron jó volt, és a Nemzetiben is.
Mégis eljött...
Nem jöttem el. A színház változott meg. Legalább annyi emberhez lettem volna hűtlen, ha maradok. De a választás - bár az egyetértésemmel történt -, mégsem cak az én döntésem volt.
Elégedett?
Természetesen nem! De ehhez nem kell túlságosan nagy igényűnek sem lennem. Hiszen Székely Gábor nem is olyan régen mondta nekem egy baráti beszélgetésen, hogy úgy érzi, a színház nem terhel engem eléggé és ezen igyekeznek változtatni. Hát ezt még nem vettem észre, de most nem tudom, hogy ezt bánom-e. Hiszen miközben játszom a Katonában, a színház vezetősége hozzájárult a vendégszereplésemhez; Socinót alakítom a Játékszínben, Páskándi Géza Vendégség című darabjában.
Mostanáig színházról beszéltünk. Térjünk át más műfajokra!
Szívesen játszom a televízióban, ahol eddig sokat foglalkoztattak. Már főiskolás korom óta szerettem ezeket a szerepeket. Az első "sorozatom" az Apassionata volt 1982-ben, Mihályfi Imre rendezésében.
Most pedig a Nyolc évszak.
Szabó Gábor gyártásvezetővel a Lehel téri piacon találkoztam. Azt mondta, már napok óta keresnek, ha ráérek, van egy szerepem egy nyolcrészes sorozatban. Ilyen prózai módon történt. Ilyesmi gyakran előfordul az életben!
Mi a véleménye a filmről, a szerepéről?
Nem tudom, helyes-e, ha beszélek róla. Kislaci öntudatos fiatalember, aki nem fogadja el a szülői segítséget, illetve elfogadja, csak későbbb lép ki a kényelemből, de korántsem érzem úgy, hogy igaza van. Hiszen, mit tud helyette adnia feleségének és a születendő gyereknek. Semmit, vagy nagyon is keveset. Szóval arról van szó, hogy én - azt hiszem -, elfogadnám. Igen, elfogadnám. Végső soron nem mi tehetünk róla, hogy a mai fiataloknak roppant kevés esélyük van az önerőből történő - szülői segítésg nélküli - boldogulásra.
Az írók is úgy érzik, hogy Kislaciék történetében més sok van. Gondolt a folytatásra?
Hogy őszinte legyek nem, de örülnék neki. Várkonyi Gáborral sokat dolgoztam már, nagyon szeretek nála játszani, és az egész forgatás hangulata remek volt.
A sok színházra és szerepre vonatkozó kérdés után szeretnék egy kicsit a magánéletéről is faggatózni. Felesége, Tóth Éva színésznő, annál a bizonyos kettéválásnál szerződött a Nemzetibe...
Miért meglepő ez? Neki ott nagyszerű szerepei és lehetőségei adódtak, számomra - erről már beszéltünk - nem azonos szempontok szerint alakult a döntés! De együtt játszottunk és játszunk azóta is, nagy örömmel Strindberg Júlia kisasszonyában. De azért nem kell összekeverni a dolgokat. Mi magánemberként választottuk egymást, nem színészként. A szerepeimet a partnereimmel és a rendezőmmel beszélem meg, Éva is az ő munkáit.
Ha jól hallottam, hamarosan hárman lesznek...
Nem jól hallotta. Már hárman vagyunk. Tegnap megszületett a fiunk, Tamás.

Balkay Gézát a sorozat eddigi részében sokan kerülgették, többen is megjelölték második számú labda-elkapónak, végül Csomós Mari volt az, aki egyértelműen és első helyen őt említette. Az Arany János Színházban Genet: A balkon című bemutatójára készülő színész mindenekelőtt arra kér, a premier előtt erről a munkájáról ne beszélgessünk.

A Magyar Hírlapban néhány hónappal ezelőtt nagy botrányt okozott az a nyilatkozatod, amelyben többek között arról beszéltél, hogy te alapvetően tehetséges ember vagy, aki éppen most színész. De lehetne más is. Miért éppen színész vagy?
Pontosan akarok fogalmazni: azért, hogy levezessem a magányosságomat. Hogy mások helyett gyötrődjek, kínlódjak, mások helyett gondolkodjak. Egyfajta fölvállalása ez egy dolognak, amit senki nem kért tőlem. Ha nagyon extrém módon akarok fogalmazni, azt mondhatom, én vagyok az, aki kiválasztom azt a fát, amiből keresztfát készítek magamnak. Én választom ki a szögeket, saját magam verem bele a kezembe és a lábamba. Én veszem meg a dárdát. Mindent én csinálok. És egyszercsak fent leszek a kereszten. Ahogy a régi képeken, meg a barokk szobrokon lehet látni Krisztust, enyhe tűnődéssel és mosollyal nézek le én is az emberiségre, és olyankor három percig boldog vagyok. Mások helyett.
Ebből a célból lettél színész?
Nem. Ez egyáltalán nem így volt. Én tényleg véletlenül vagyok színész. Lehettem volna építész, orvos, jogász vagy bármi más. Most éppen színész vagyok. De az írással is próbálkozom. Bár ezt olyan társaságban kijelenteni, mint Esterházy Péter, Petri György, inkább nem merem.
Milyen műfajban írsz?
Mindenfélében. Nem új dolog ez, nagyon régi.
Ez azért van, mert a színészet, a színház nem elégít ki téged? Vagy mindenképpen sok mindennel foglalkoznál?
A színház nem elégít ki. Van egy nagyon kedves barátnőm, remélem nem sértődik meg, hogy annak nevezem, de bármilyen gazdag a magyar nyelv, egy kicsit szemérmes, így nem tudom máshogy mondani. Szóval Gaál Erzsébet rendező tette fel azt a kérdést nekem egyszer, hogy érdekel-e engem a színészet?
Ezt én is meg akartam kérdezni.
Jó, de ő kérdezte előbb. Én úgy gondolom, hogy a színészet önmaga nem érdekel. Az írás önmagában nem érdekel. Az ivás, a szeretkezés önmagában nem érdekel. Az egész érdekel. Én úgy gondolom, egy ember nem valamihez tehetséges. Ha valaki tehetséges, akkor tehetséges. De bárki tehetségessé tehető, ez a gyerek is a mellettünk lévő asztalnál, a te gyereked is. Akkor lesz az, ha megtanítják szeretni. Szeretni. Szeretni. Háromszor mondtam.
Téged megtanítottak?
Nem.
Tanítod magadat?
Tedd fel máshogy a kérdést, erre nem tudok válaszolni.
Mit tehetsz negyvenegy évesen, ha nem tanítottak meg szeretni?
Én a szüleimtől nagyon sok mindent kaptam, csak egyet nem tanultam meg. Ez képesség vagy adottság kérdése. Szeretni. Én mindent értelemmel szeretek. Minden szerepemhez értelemmel közelítek, márpedig a szeretet és a szerelem lejjebb van. Vagy a szív, vagy az ágyék környékén. Én a három pólusú színjátszásban hiszek, melynek három pólusa az agy, a szív és az ágyék.
Sokszor volt részed benne?
Nem olyan sokszor. A Platonov volt az utolsó ilyen alkalom. Amikor ilyet kérdezel, önkéntelenül arra kell gondolnom, mikor volt részem jó szeretkezésben. Mert, bár ezt egyesek nem tudják, a színház, a színjátszás, ha jól megy, ha rosszul, végül is egy szeretkezéssel ér fel. Néha vannak termékei, gyermekei, amit hívhatunk mondjuk előadásnak.
Mennyire van szükséged magad körül másokra, amikor készülsz egy szerepre?
Mindenkinek megköszönöm, aki a létrehozásban közreműködik.
Kiknek köszönheted a legtöbbet az életedben?
Mind halottak. Illetve pontosítom magam: mindenki, aki egy pontos gesztust ad, lett légyen az főiskolás, kezdő színész, vagy évek óta pályán lévő, én megköszönöm. Hogyha ad magából valamit. Ha nem tévedek, a színészet lényege ez: minél többet adni magadból. Kifeszíteni magadat. Mások helyett megkeresni a keresztfát, és felfeszíteni magad rá.
A rendezők instrukciói, feltételezem, gyakran ellentétesek azzal, amit elképzelsz.
Furcsa dolog. Valamilyen módon nem tudsz nem kötődni a rendezőhöz. Ascher Tamás a Platonov előadások alatt, előtt, után, mindig bejön, és undokoskodik. Mindig megmondja, mitől vagyok lassú, rossz, jó, de inkább a rosszat. És kellenek az ilyen emberek, én szeretek velük dolgozni, de pontosan tudom, mikor váljak le róluk. Mikor kezdjek el nem figyelni rá. Egyik fülemen be, a másikon ki.
Ezt mindig is érezted, vagy csak mostanában?
Mindig.
Életed más területeire is igaz, hogy nem nagyon fogadsz el kritikákat? Gondolok itt például az írásra.
Életem területei... Életemnek van egy olyan területe, hogy élet. Nincs más.
Van valami, amit nagyon becsülsz az életben?
A türelmet.
Te türelmes vagy?
Nem, én indulatos vagyok. Viszont egyre többet tűnődöm.
Képes vagy kompromisszumokra?
Maximálisan. Azokkal szemben, akikkel érdemes, hajlandó vagyok kompromisszumot kötni. Akikkel nem érdemes, azokkal nem.
Ezt az öntörvényűséget nyilván sokféleképpen fogadja a környezeted. Érdekel a véleményük?
Nem kinyomtatásra való a válaszom, de az az igazság, hogy szarok rá. Ez általában mindig így volt.
Segít neked, hogy ennyire erős és határozott vagy?
Egy illúziót szeretnék tönkrezúzni. Mint minden dolgot, mert mindent tönkrezúzok, ami körülöttem van. Én, vagy ahogy a fiam mondja, ém, roppant gyönge és roppant magányos vagyok. És minden törekvésem az, hogy ne legyek roppant gyönge és roppant magányos.
Te vagy Platonov?
Igen, ha akarod, igen. Hogy Platonov ki? Platonov én vagyok, és Platonov mindenki, csak én be merem vallani.
Milyen volt a találkozás ezzel a szereppel?
Jó. Jó. Sőt, nagyon jó. Minden gennyességével együtt nagyon jó volt a találkozás.
Azt nyilatkoztad, hogy szeretnél rendezni is.
Igenis kell rendeznem, de nem tudok többet mondani József Attilánál: rendezni végre közös dolgainkat, ezt kellene. Nem tudok mást mondani, mint amit az előbb: szeretet nélkül nem megy. Kell mindenhez. És tehetség. De hogy pontosan mi a tehetség, nem tudja senki.
Miért hagytad ott a Katona József Színházat?
Elmentem tűnődni.
Nem szeretnél egy másik társulathoz tartozni?
Nézd, az ember nem csinálja azt, hogy egy válóperes tárgyalásról rögtön átmegy egy házasságkötő terembe. Ez hülyeség. Ezért aztán nem megyek másik társulathoz.
Jársz színházba?
Igen.
Mi tetszett legutóbb?
A Scapin furfangjai az Arany János Színházban.
Mit tartasz életed nagy sikerének?
A fiamat.
Tudnál mondani olyan neveket, akikkel szívesen játszanál együtt egy darabban?
Vallai Péter, Ternyák Zoltán, Györgyi Anna, Igó Éva, Tóth Éva, Petri György.
Kinek dobod tovább a labdát?
Nevetni fogsz, Zsámbéki Gábornak.
Nem jó, színésznek kellene.
Akkor Máté Gábornak, és a kérdésem a következő: Gábor, miért lett miattunk ennyire trehány a magyar színházi élet?

1994. február 4.